Van, aki már tudja, aki nem, az most megtudja! :) Akkor kezdődött, amikor...fogalmam sincs, hogy mikor (jó régen) elolvastam Paulo Coelho: Zarándoklat című könyvét. Akkor már arra gondoltam, hogy "de jó lenne!". Aztán nem történt semmi ezzel kapcsolatban. :) Teltek-múltak az évek, s valamilyen formában az el camino mindig beszivárgott a gondolataimban. Két éve elkezdtem gyűjteni a pénzt rá. Most megvan a pénz, megvan az eltántoríthatatlan elhatározás. Megvan az útitárs, megvan repülőjegy a kiindulási pontra, megvan a bakancs, a hátizsák, a hálózsák, a túrabotok, a technikai pólók, a futó gatyák. Vettem túranadrágot is, de szerintem azt pont nem fogom elvinni. Aliról rendeltem mindenfélét, kíváncsi vagyok, hogy mit fogok majd jól hasznosítani, mi az, amit el sem viszek és így tovább. A felkészülést már megkezdtem. Hétközben Margitsziget körök, hétvégén túra, de csak olyan lájtosan. Tegnap volt a főpróba. Debütált a bakancs, az útitárs és 22 km. Az bakancs egyelőre nem okozott csalódást. Nem törte fel a lábam, léptem patakba, nem ázott el, lévén, hogy vízálló, s mivel "lélegző" is, nem igazán izzadt benne a lábam. A lábam csúszott párszor félre, de a bokámat is remekül tartotta. Az útitársam is remekül vizsgázott! :) Kíváncsi vagyok, hogy én, hogy vizsgáztam nála. Nagyon vicces lány, jó beszólásai voltak, amik engem hosszú percekig tartó röhögésre késztettek. :) Ez egy teljesítménytúra volt. Mivel volt velünk egy kiskorú, így szerényen a 17 km-esre neveztünk be. Picit fújt a szél Lillafüreden, ezért picit fáztam. A túra egy teljesen meredekre történő mászással kezdődött, így rövid időn belül már nem fáztam, s persze levegőt sem kaptam. :)  Az erdő gyönyörű még így "kopaszon" is. Minden érzékszervünknek adott egy kis ajándékot.

A szemnek a látványt, az orrnak a virágok mézédes illatát, a fülnek a madárcsicsergést és a patak csordogálását, a bőrnek a szikrázó napsütést. Az ízlelésnek a patak hideg vizét. Ittam belőle, remélem, hogy nem lesz semmi bajom! Tisztának ítéltem meg. :) A mitfahrer miatt eltévedtünk, így jöttek a plusz km-ek, s az igazi teljesítmény. :) Rám tájékozódás szempontjából számítani nem lehet, mert arra képtelen vagyok, főleg egy Bükk térképpel a kezemben. Azt se látom rajta, hogy merre van az előre. Ennek egyik oka az, hogy nem volt velem a szemüvegem. Aztán, amikor a turistajelzés mutat jobbra is, és balra is...na, akkor kellene a térkép. Volt! De nem segített. :) Mentünk, mentünk, mentünk, míg nem szembejött velünk valaki, s közölte, hogy amerre mi tartunk, ott nincs az a forrás, ahová épp igyekszünk. Irány vissza, mert ez az út nem vezet sehová (Rómába persze, de nem ez volt most a cél) :) Visszamentünk, s akkor megláttuk a célállomás nevét és a nyilacskát. Hurrá! Úgy határoztunk, hogy a további két ellenőrzőpontot már kihagyjuk, mert ekkor már 5 órája kolbászoltunk a Bükkben. Még az elején konszenzust szerettem volna a társaságtól, hogy mi az az időpont, amikor hívjuk a hegyimentőket, hogy keressenek meg minket, de az optimisták szerint erre nem lesz szükség. :) Hát nem volt, de akár lehetett is volna. A kiskorú egy párszor megjegyezte, hogy ő aggódik, hogy eltévedtünk, meg olyasmit, hogy soha sem keveredünk ki innen. :) Nos a Garadna felé vezető utat sok száz kidőlt fa keresztezte.

Vagy alul lehetett átbújni, vagy felette átmászni, de volt áthatolhatatlan is, akkor meg fel kellett mászni megint magasra. Aztán előkerült a patak, akkor már csak azt kellett követnünk. Szerencsésen megtaláltuk az utat, leértünk az aszfaltozott főútra is. A vonat sajnos pont elment, több, mint egy óra múlva jött volna a következő, így maradt a busz. Leültem a buszmegállóban a padkára, de nem kellett volna, csak segítséggel bírtam felállni. Nagyon fájt a térdem (ez lesz a leggyengébb láncszem, úgy érzem), az achillesem és a talpam.  A kocsiig alig bírtunk már elbotorkálni. Beültünk, itthon nem bírtunk kiszállni egy könnyen. Forró fürdő, mert majd megfagytam, azt hittem már meg is támadott valami mikroorganizmus a patak vízétől. :) Bedőltem az ágyba, de a fáradtság ellenére nem tudtam elaludni, a fájdalom erősebb volt. Nagyon rosszul aludtam, reggel alig bírtam lábra állni, de aztán bejáratódtam, s már vígan elzarándokoltam szavazni. Megtettem az állampolgári kötelezettségemet.

Szóval, nem jelentett gondot a 22 km, s ma is meg tudtam volna tenni/nem. :) Na, majd kiderül! Hiszen, minden fejben dől el! :) We are going to do it... :)