A nagy nap előtti éjszakánkat a Gite Compostella nevű szálláson töltöttük. Ezt előre foglaltam a bookingon, biztos, ami biztos alapon. A ház mellett ezerrel húztak el a kamionok, kicsit félelmetes volt. Reméltem, hogy nem véti el egyik sem a kanyart. :) Nagyon egyszerű volt a szállás, már itt ki kellett mindent pakolni a hátizsákból, mert ágynemű nem volt. Reggelit 5 euróért kaptunk, ami állt 2 db croissant-ból, talán volt vaj, lekvár, s valami méreg keserű, számomra ihatatlan kávé. A tulaj nagyon büszke volt baszk mivoltára, s boldog volt, hogy végre magyar zarándokokat is beterelt hozzájuk a valami/valaki. :)

Röhögés itt is volt, Edit kipróbálta a fejlámpát.

Reggeli után, felcuccolva elindultunk. Azt ugyan akkor még nem tudtuk, hogy merre van az út, de megkérdeztük az angolul nem tudó, francia takarítónőtől. Ő "megkérdezte", pontosabban elmutogatta, hogy a könnyebb vagy a nehezebb utat szeretnék. Egyértelműen a nehezebbet választottuk. Előrejelzésként: MEGÉRTE! :)

Az indulás pillanata. Még a botomat se tudtam kihúzni. :) Egyébként a bot jó szolgálatot tett itt-ott, de ha aszfalton kellett menni, akkor nekem kifejezetten zavaró volt. Látszik a képen, hogy kapásból 1-el több dolog (hátizsák elől) :) van nálam, mint ami célszerű. 

Elindultunk a tudatlanság boldogságával.S, hogy mi az, amit nem tudtunk? Sok minden! :) Tudtuk, hogy 26 km, tudtunk, hogy 1500 méter magasra kell felmenni, de semmi egyebet nem tudtunk. Nem tudtuk, hogy 6 km múlva lesz egy bár, s utána semmi.

Az első és utolsó lehetőség evésre, ivásra, wc használatára, alvásra. Voltak olyanok, akik itt be is fejezték az első napot. :) Kellemes kilátóhely, gyönyörű látvánnyal.

Azt sem tudtuk, hogy mivel mi voltunk a leglassabbak (miattam), így mindenki lehagy majd minket, s ránk sötétedik az erdőben de úgy, hogy még nem láttuk a "fényt az alagút" végén. Ez a nap volt az, amikor átkeltünk a Pireneusokon. Gyönyörű hegyek között sétálgattunk. A zarándokokon kívül jelentős szarvasmarha, kecske és juhállomány volt fellelhető az út mentén. A mai napig nem tudom, hogy egyes állatok miért voltak zöld festékkel összekenve. Nyilván egy megkülönböztető jelzés volt. :) Nem tudom, hogy tegyek-e ide képeket, mert mint az ábra mutatja, egyszer csak eltűnnek.

Az első rögtönzött önkiszolgáló büfé. De ez még túl korai szerintem, ez pár száz méterre voltunk csak SJJP-tól.

 Meseszép kilátás mindenfelé.

Hogy tudd, hová is tartasz! :)

 Fekete bárányok már pedig vannak! :)

Ja, pacik is voltak, el is felejtettem. :) Illetve, kisütött a nap, s beindult a ruhaszárító üzemmód. 

S a már említett bocik. Itt még csak mutatóban, bezzeg Galícia! :)

Ezen az útszakaszon még kiegyenlített volt a gyaloglás. Lehagyott minket mindenki, aztán lehagytuk őket mi, majd megint lehagytak, majd megint mi hagytuk le a többieket, de a végére egyedül maradtunk. Itt találkoztunk először Cathyvel és Bruce-al, akik akkor még csak egy "buen caminot" mondtak, a későbbiekben "szorosabbra fűztük a kapcsolatunkat." :) Itt találkoztunk először egy magányos, nagyon fekete bőrű hölggyel, akit aztán többször láttunk még az út során, s itt találkoztunk azzal a német házaspárral, akik nem átallottak magukkal hozni egy kávéfőzőt, s az út mellett frissíteni magukat a friss kávéval. A pasi még nagyon vidám volt az első napon, végig énekelt, kvázi múlatta az időt. :) Később is találkoztunk még velük, akkor már nem énekelt. 

 Az első halott emlékműve. Érdekes, hogy nem is gondoltam rá, hogy a zarándok út során meghalnak emberek. Pedig, ha belegondolok, 30 nap úton....ennek is természetesnek kell lennie. Ő volt Molly. 79 éves volt, s a csúcs előtt adta vissza a lelkét a teremtőjének. A képen látható csúcs az már az 1500 méter. Mondjuk nem is tudom, hogy hogy gondolta ő ezt 79 évesen....  Ezt a képet nem tudom idetenni, túl nagy. Pedig itt és most megemlékeztem volna ismeretlen Mollyról. Egyébként pedig megemlékeztem. :) A halottakról annyit, hogy minden napra jutott egy a világ minden földrészéről. Kathy Reichs-nek (dr. Csont megalkotója) van is egy olyan könyve, aminek az a címe, hogy: Minden napra egy halott.  Voltak kőre írt, de komolyabb emlékművek is.

Pl. a fiatal ,ázsiai biciklis fiú, aki valószínűleg esett egy nagyot vagy elütötte egy autó. Volt egy különösen megrázó számomra, bizonyos Liza El Paso-ból. Ő is még az elején halt meg, s valaki végig ment helyette az úton, s elhelyezett valami kis emléket több ponton. Neki valami olyasmi volt az első felirata, hogy: A camino itt véget ért. Ez nagyon megérintett engem, maga a kifejezés. 

 Innen még volt feljebb...

 Vicces volt, hogy úgy értünk át Spanyolországba, hogy ennek semmi jelét nem vettük észre. Valami kövek vannak ott, valahol. Na, mi ezeket nem láttuk. Zarándoktársam még határőröket is várt... :) A hegyek után szépséges erdők következtek. A hegymászás után csodás erdőkön haladtunk keresztül. A jobb oldalon mély szakadék tátongott, én meg kikolbászoltam szélre. Szegény Edit! Arra gondolt, ha én leszédülök onnan, akkor ő mit tesz. Nem emlékszem, hogy térerő volt-e, de esélyes, hogy nem. :) Azt se tudja, hogy hol vagyunk... De szerencsére, nem az volt megírva, hogy ott én a fáradt vánszorgás közepette lezúgjak a hegyről. :)

Ez az erdő egyszer csak sűrűsödött, már 19 óra volt (10 órája voltunk úton), s tényleg semmi jelét nem láttuk még a településnek. Elhaladt mellettünk helyi pár, s voltak képesek azt mondani, hogy: már nincs messze. :) Hát, messze volt! Legalább egy órát még gyalogoltunk. Nagyon fáradtak voltunk, hideg is volt. Edit elhagyta a napszemüvegét, s később nem átallott érte visszamenni. Én nem lettem volna képes. A szállást itt is előre lefoglaltam. Pihe-puha ágyikó, ez volt minden vágyunk. S meg is kaptuk. Tényleg nagyon kényelmes ágyak voltak. Forró zuhany, s rendes vacsora, értem ezalatt a főtt ételt. Leves, meg minden. Leültetek minket, mint a kerek asztal lovagjait egy kerek asztalhoz. :) Összekerültünk franciákkal és spanyolokkal. A franciák meglepő módon beszéltek spanyolul. Ennek azért van jelentősége, mert azon kívül, hogy megkérdezték a szokásos where are you from-ot, egyetlen szót nem szóltak hozzánk a továbbiakban. Mondhatnám, levegőnek néztek minket. Na, ez így nem volt túl értelmes. Mindenki beszélt spanyolul, ezért vagy nem ezért, minket kihagytak a társalgásból.:) Kísérletet sem tettek, hogy megkérdezzék, hogy: tú hablas espanol? Pedig én rávágtam volna, hogy sí. :) Ugyanis a felkészülésből kihagytam, hogy én bizony el kezdtem tanulni spanyolul. A dos huevos (2 tojás) remekül ment. :) De tényleg jó volt néhány alapszó és mondat és sokat tanultunk is a 39 nap alatt. A vacsi után már alig bírtunk felmászni (szó szerint) az emeletre. nagyon fájt a lábunk, s talán akkor egyszer használtam a masszázslabdát. Azt gondoltam, hogy reggel biztosan nem fogok tudni lábra állni. De nem így történt. Konkrétan a lábra állás nagyon fájdalmas és nehéz volt, de 6 lépés után már speedy Gonzales :)

Folyt. köv.

S akkor eljött 2018. augusztus 29. napja. Minden becsomagolva, gondolatok összeszedve, félelmek beköltözve. :) A repülőtérig eseménytelen autócskázás. Vecsésen megálltunk, ott volt az ölelkezés és a búcsú helyszíne. Na, ott valami rám tört. Nagyon rosszul lettem. Kisebb fajta pánikroham tört rám, gyomorideg erőteljes gyomorgörccsel. Talán akkor csapódott le a szürke kis agysejtjeimben, hogy mire is készülök, s arra amire készülök, éppen a kapujában állok. De a kóla, a jó barátom kisegített. Néhány korty helyre tett mindent. A reptéren már igen csak vidámak voltunk mindketten, nem tudtuk még, hogy mire is vállalkoztunk. S így utólag azt kell mondjam, hogy igen is valami csodálatosra vállalkoztunk! Ajánlom mindenkinek, aki megteheti, hogy egy hónapra "kivegye magát az életből". Egy ilyen út mindenkit más emberré tesz. Speciel én csodákkal nem találkoztam, talán ehhez spirituálisabbnak vagy hívőnek kellene lennem. De! van egy mondás, hogy az "út" megadja azt, amit kérnek tőle, s ez többször is bebizonyosodott, s ha így gondolok rá, akkor igen is történtek csodák. Pl. Zarándoktársam megszólalt, hogy: "de jó lenne most egy csipesz, félek, hogy elhagyom a zoknimat." S Mónika, voilá a csipesz. Elővarázsoltam egyetlen pillanat alatt a zsebemből. :) Szóval a repülőtéren hatalmas vigyorgással várakoztunk itt-ott a sorunkra.

A hátizsákok befóliázva, ahogy kell, nehogy már valami létfontosságú dolognak lába kéljen. Olvastam a reptéri lopások kapcsán, hogy akik erre szakosodtak, ránézésre meg tudják mondani egy bőröndről, hogy abban érték van. Azt meg, hogy? :) Ahogy az a képen is látszik, már a kezdeteknél 2 táskával több volt nálam a kelleténél. Mondjuk a nagyban a bakancsom volt, azt a 2. szálláson ott is hagytam (mármint a táskát) :) A kis táskával eleinte szenvedtem a nyakamban, aztán az is bekerült a hátizsákba. Még sem tudtam csak egy hátizsákkal gyalogolni, kölcsönöznöm kellett Edit kis hátizsákját, mert ha normális bolt közelébe keveredtem, akkor leküzdhetetlen vágyat éreztem, hogy kaját vegyek (pl. tejet) :), s így azt is cipeltem magammal balga módon. :) Én vittem magammal "szabadidőruhát is", elvégre várost nézni nem lehet ám akármiben. :) Edit ezt is megspórolta, ő lenyomott túraszerkóban mindent. Még az operába is túraszerkóban jött. Nem is voltunk operában. Haha! :)

A repülőút kellemes volt, először Brüsszelbe, majd Biarritzba, amely Franciaország egyik kis ékköve. Most először fizettem azért, hogy oda üljek, ahová én szeretnék. Hátul, a sofőr mögött. Ott a legbiztonságosabb tudni illik. :)

S itt most eszembe jutott egy tegnap reggeli headline: Két túlélője van az etióp repülőszerencsétlenségnek. Az a két fő, akik lekésték a gépet. Komolyan, ezek tudják, hogy miről beszélnek?

A repülőút kellemes volt, először Brüsszelbe, majd Biarritzba, amely Franciaország egyik kis ékköve.

Másnap reggel, Brüsszel, ragyogó napsütés, s a frizurám még mindig tart. :) Itt  is még töretlen a mosolyom. Ezt a hotelt ajánlom egyébként azoknak, akik átszállóban vannak, gyalog el lehet sétálni ide a repülőtérről egy kiépített, biztonságos úton. Viszonylag olcsó, tiszta, és 7,5 euróért van reggelire terülj, terülj asztalkám. Meg se tudtam mindent kóstolni. :(

Aki türelmes az lefotózhatja Editet, amint fotózza a leszálló gépet. S mi lenne, ha még fotózni is tudnék?! :) Kellemes reggelivel feltöltöttük magunkat a hotelben, s folytattuk tovább a kalandot. A biarritzi gépen már mindenki zarándok volt. Tökéletesen felismerhetőek voltak. :)

Érdekes volt, hogy a repülőtéren ellenőrizték az okmányainkat. Rendkívül könnyen megtaláltuk a buszt, ami elvitt minket az óceán partjára, hála a google-nak. :) Volt egy fél napunk a városnézésre. Azt a buszt (amivel eljutottunk Bayonne-ba a vonathoz) már kicsit nehezebben találtuk meg, pedig ott volt a megálló az orrunk előtt, s 3x elmentünk mellette. De! Ez azért volt, hogy az utamba kerüljön egy "rendes bolt", ahol is megvásároltuk az ebédet és a vacsit. Ezt arra írtam, hogy semmi sem történik ok nélkül. Előtte már nyafogtam kicsit, hogy "rendes boltot szeretnék".

S  akkor jöjjön néhány kép a már említett ékszerdobozról.

Hatalmas a strand, itt jó sok napimádó elfér.

Az első templom, amit követett még jó sok. :) Ez még francia... Gondoltátok volna?! :)

S akkor úgy gondoltam, hogy én bizony megnézem a víz hőmérsékletét. Azt hiszem, tökéletesen álcáztam magam a fürdőzők között. :)

A Biarritz-Bayonne busz út rendkívül olcsó volt (1,5 euro), s legalább egy órát buszocskáztunk, de ez jó volt, mert olyan volt, mintha buszos városnézésen lettünk volna. Rendezett, tiszta települések szebbnél szebb házakkal, pálmákkal, mindenféle gyönyörű virágokkal. Bayonne-ban kicsit nehezen találtuk meg a vasútállomást, mert nem tudtuk, hogy merre van észak-kelet-nyugat vagy dél. :) De aztán egy francia úr remekül elmutogatta, hogy merre is kell mennünk. 

S akkor következzen Bayonne, ez már Baszkföld.

Remek kis vonattal utaztunk Saint Jean Pied de Portba, utunk kiindulóállomására.

A vonatút kb. 1,5 óra gyönyörű tájakon, hegyek között, patak mellett. Már ez a vonatút megérte! :)

Ott volt az első vinnyogós nevetés, aki ismer, az tudja, hogy milyen. :) Szépen elhelyezkedtem menetirány szerint, ugyanis nem szeretek háttal utazni. A vonat pedig elindult ellenkező irányba, ergo háttal utaztam. A vonat úgy száguldott "hátrafelé", hogy a "sofőr" háttal ült az útnak. Úgy vezetett, hogy oda sem nézett. Na ebből keletkezett a mulatozás részemről, no meg abból, hogy Edit rákészült a napfényre, napszemüveg fel, s 2 pillanat múlva már sötétben robogtunk, de felkapcsolták a lámpákat. 

 Megérkeztünk SJPP-be, s egyik pillanatról a másikra besötétedett, vagy csak elborult, már nem emlékszem. :)

 A hátizsák kezdett nehéz lenni, zarándoktársam mindenképpen szeretett volna már a szálláson lenni, így a városnézés elmaradt. Annyit láttunk a városból, amíg eljutottunk a szálláshoz.

Az első bakancsszellőztetés. :) Vacak a kilátás, ugye?! :)

Azt mondta Edit, hogy az a zarándok, aki nem sír az út alatt, az nem is igazi zarándok. Hát, ez nekem sikerült még a zarándoklat elkezdése előtt. Kipakoltam a kis táskából (elárulom, nem csak a bakancsot tettem bele), s egyszerűen nem fért be a cucc a hátizsákba, így kénytelen voltam az első 2 napot a kis táska társaságában tölteni. S a tehetetlenségtől kiborultam, s jól megitattam az egereket. Szóval, sírás részemről pipa! .)

Folyt. köv.

A készülődés... Ez elsőként a fejemben kezdődött. :) Aztán jött a sok-sok olvasás (könyv, élménybeszámoló, hasznos tanácsok, tippek), majd a filmek. Aztán a tervezés. Talán ez volt a legtöbb időt elrabló tevékenység. Napokat töltöttem a megfelelő (értsd: legolcsóbb) utazási forma kiválasztásával. Persze a legolcsóbb gyalog lett volna, a patakpartján való alvással. :) Számba vettem a közlekedési eszközöket, természetesen a repülő győzött a kényelem (kényelem???), biztonság és gyorsaság szempontjából. Végig néztem legalább 10 légitársaság mindenféle desztinációját (Levente, ezt csak a Te kedvedért! :), még Qatarban is „jártam”. Magasan a Ryanair nyert. Kicsit szűkösek az ülések, de rövid utak voltak, ki lehetett bírni. Aztán jött a listaírása, majd a „bevásárlás”. A Decathlonban mindent meg tudtam venni, amire szükségem volt, végül a bakancsot is ott vettem. Azzal voltak problémák, kettőt visszavittem, mire a harmadik, egy Salomon bevált. Érdekes, hogy amit először vettem (egy Columbia) a boltban még jó volt, otthon pedig egy fél óra hordás után úgy fájt a vádlim benne, mintha egy napot sétálgattam volna. Csináltam olyat is, hogy beöltöztem, megtömtem egy hátizsákot, és azzal sétálgattam a boltban.

Csak picit néztek rám furcsán. :) A képen látható dzseki nem jött el az útra, túl meleg lett volna.A hátizsák esetében sem volt az első nyerő, még jó, hogy lehet cserélgetni a termékeket. Elkezdtem a vásárlást tavasszal, s minden héten sikerült venni valami hasznosat/haszontalant. Vettem egy pici masszázslabdát vagy mit. :) Ajánlották, hogy az nagyon jó. Biztosan jó, de kb. 1x volt használva. Érdekes módon nem éreztem szükségét, hogy gurigázzam a talpam alatt. Arra nem emlékszem, hogy azért mert nem fájt, vagy azért, mert lusta vagy képtelen voltam egy ilyen tevékenységre is 25 km megtétele után. :) Számomra a kulacs is felesleges volt, 1 hét után ki is dobtam. Egyrészt 2-3 nap után már érződött a műanyag íz az innivalókon, más részt nem ittam. Azért átlagban, 5 kilométerenként kinőtt a földből egy kocsma, vagy ahogy ők nevezik bár. Ott mindig ittam hideg kólát, a reggeli első bárban frissen facsart narancslevet, így az általam cipelt meleg vizet esténkét szépen öntöttem ki, ergo feleslegesen málháztam fel magam vele. Az ikonikus café con leche (tejeskávé) nagyon hamar elmaradt, mert a már említett tartós tej miatt, nem ízlett túlságosan. Patakból, kútból nem ittam egyszer sem. Aztán bebizonyosodott, hogy jól tettem, mert az utánunk jövők közül többen elkaptak valami lázzal, hasmenéssel járó kórságot valamelyik ivókút vizétől. Aztán vittem izotóniás italport, hogy majd pótolom a pótolnivalót, de ez is felesleges súly volt. Két nap után már rosszul voltam az enyhén sós ízétől, így rövid távon átpasszoltam vándortársamnak, aki itta szorgalmasan, mert tudta, hogy szükség van azokra az összetevőkre, amiket a porocska tartalmaz. Egy ilyen túra kapcsán minden gramm számít, és tényleg! :) 1x sem használtam a hátizsák esővédőjét sem. Azt azok az őrültek teszik fel minden reggel, akik hajnali 5-kor elindulnak a koromsötétben, hogy a pára ne a hátizsákra, s az abban rejlő kincsekre csapódjon le. S a koromsötétről jut eszembe, hogy a „nagyon hasznos” fejlámpát is 1x használtam. 1x indultunk el sötétben, pedig már reggel 7 óra is elmúlt. S itt megjegyezni kívánom, hogy szeptemberben, keletről-nyugat felé haladva, 7.30 percig nagyjából sötét van arrafelé. :) Aztán ott volt az esőkabát, ami a 40 nap alatt 2x került elő a hátizsákból. Oké, az elengedhetetlen, ha zuhog, de szerencsére nagy eső 1x volt. Már délután volt, amikor a napsütés észrevétlenül eltűnt, s az ég lassan, de biztosan koromfekete lett. Épp a semmi közepén bandukoltunk kettesben vándortársammal. Rövidnadrágban, én szandiban. A napi cél előtt 5 km-rel mindig levettem a bakancsot, s túraszandira váltottam. Sokszor nem kellett volna! :( Először csak kicsit esett, aztán nagyon, aztán dörgött, villámlott, ahogy kell. Ott és akkor jó szolgálatot tett a hatalmas esőkabát (a hátizsák is befért alá). Elázni én nem áztam el, de a szandiban nem volt túl komfortos a csúszós köveken lefelé kutyagolni. Vándortársam elázott. Azt mondta: nem igazi zarándok az, aki legalább 1x nem ázik el. Szóval, ő igazi zarándok volt! :) A másik alkalommal, olyan csendes, hosszan elnyúló eső volt, de az kitartott egész délelőtt, ha jól emlékszem. :) Aztán nem használtam a felfújható kispárnát sem. Mindenki megírta, hogy párna van mindenhol, én nem hittem nekik. :) Legszívesebben a hálózsákot is hagytam volna. Az nagyon nem volt jó választás. Nem lehetett széthúzni, így nem tudtam a lábaimat kidugni belőle. Nem volt komfortos. A műbőr matracon meg csak nem aludhattam. Legközelebb gumis frottír lepedőt és takarót viszek. :) Takaró volt mindenhol, de nem takaróztam vele, ki tudja, hogy mikor, ki, mit és így tovább. :) Volt egy klassz szállás, ahol illatos, szép fehér törölköző is benne volt az árban. A Decathlonos törölköző tényleg szuper, mert picire összehajtható, gyorsan szárad, de nem komfortos számomra. Aki ismeri, tudja, hogy azzal nem tudja magát dörzsölni az ember. :) Aztán vittem egy kalapszerűséget nap ellen, azt sem használtam, viszont a kendő jó szolgálatot nyújtott napsütés és szél ellen is. A túrazokni is nagyon jó volt. Nem csúszott semerre, nem törte fel miatta a bakancs a lában, nem okozott a gyűrődése vízhólyagot, mivel nem is gyűrődött. :) Reggel feltűztem a hátizsákra, s estére meg is száradt. A lábam sem izzadt benne, ez lehet a levegőző bakancsnak s a lábspraynek köszönhető. :) Mert igen, vittem lábsprayt, s használtam is mindennap. Azt hiszem, a többi tárgyat, azt használtam. Vittünk szárítókötelet is, ami pl. a szállodai szobában remekül működött eredeti funkciójában.

Igen, aludtunk szállodában is. Kipróbáltunk mindenféle szállást. Az 5 eurós önkormányzatit, a 10 eurós alberquét, drágább alberquet, istállóból kialakított alberquét, s szállodai szobákat is mindenféle árfekvésben. Kivéve a lakosztályt, ami a Martin Sheen filmben látható. :) A "disznóól"nekem köszönhető, mindig mindent kipakoltam a zsákból. :)

S az istálló újrahasznosítása. Emeletes ágyak, amihez nem volt létra, meg korlát sem. Ha leesel, így jártál. :) Na, nem is aludtam az emeleten!

Ez is egy 5 eurós szállás a padláson. Mozogni sem mertem, mert annyira nyikorgott minden, alattunk meg sok-sok ember. A "szobában" több helyen is egérfogó volt elhelyezve....kicsit tartottam attól, hogy éjszaka egy kis rágcsáló fog végig rohanni rajtam.

Ez a szállás volt az apácáknál, ez is 5 euróvolt, de ez volt a legjobb. Az apácákról majd később még írok. :)

Folyt. köv.

Ez a kép már a finishben van, mégis ezzel kezdem. Vannak hegyek rajta, napsütés, az óceán, s a főszereplő a vándor. :)

El camino frances 2018

Megnéztem a blogomat, 2018. október 12-én született a legutolsó bejegyzés, ami kis türelmet kért a nagyérdeműtől. 2018. október 12-én már hat napja itthon voltam a nagy sétáról. Akkor az még olyan semmi volt. Nagyon a hatása alatt voltam még. Most 2019. március 5. napja van, s érzésem szerint most jött el annak az ideje, hogy elkészüljön a beszámolóm a francia útról. Megpróbálom ezt most rendhagyóan csupa pozitívummal teletűzdelni. :) Egy barátnőm mondta, hogy amiket írok, mindig csak negatív dolgok. Félreértés ne essék! Mindig nagyon élvezem, amikor ott vagyok, amikről írok, átélem az élményt, boldoggá tesz, de szerintem ezt nem kell leírni. Ez mondhatnám automatikus. Persze ez így hülyén hangzik. :) A negatív dolgokat azért írom le, mert, ha nem írok róluk, vagy nem veszek tudomást, az nem jelenti azt, hogy nincsenek.

Nos, tavasz van! :) Süt a nap, nyiladoznak a korai virágok, előbújnak a fák rügyei, kellemes, tavaszi szellő simogat, s itt-ott már csiripelnek a madarak. Lassan, de biztosan lekerülnek a fekete kabátok az emberekről. Miért van az, hogy télen az emberek 98 %-a (nem reprezentatív felmérés) fekete kabátban jár. Jön fel a mozgólépcsőn a fekete sereg. :) Tavasz van, s én újra a repülőjegyeket nézegetem. Be vagyok sózva az „út” visszavár. Tovább megyek, hív, nyújtogatja felém a karjait. Eszembe jut, hogy mennyire meg voltam rökönyödve, amikor is a 75 éves, ausztrál bácsika előadta nekem valahol az úton, hogy ez a hetedik „caminoja”. Akkor arra gondoltam, hogy miért is? Mi a fészkes fenét élvez ebben? Most kezdem megérteni. De mi is az a fészkes fene???? :) Nekem még csak a második lenne/lesz…...vágyom rá. Újra ott szeretnék lenni. Újra át szeretném élni a hatalmas hegyek látványát. Navarrában nyújtózkodni a fügefa magasabb ágai felé a mézédes gyümölcsért. Látni, amint kiserken a vérem a vadszeder tüskéitől. Érezni szeretném a nap melegét a szőlőtőkék között, s enni két pofára a naturális szőlőcukrot Rioja megyében. Hallani 1-5-10-60 percenként a „buen camino”-t. Érezni az izmaim hasogató fájdalmát. Szeretnék újra a hűs vizű patak mellett sétálgatni egész nap, hallgatni, hogy mit mesél, majd amikor jól esik beletapicskolni. A harmadik hét, a meseta az annyira nem hiányzik. Learatott búzamezők mellett róttuk a kilométereket a tűző napon, s volt ahol tényleg egyetlen árnyékot adó fa sem volt. Aztán jött Galícia. Mi fog ezentúl Galíciáról eszembe jutni? Tehén tehén hátán, a hozzájuk tartozó szagokkal, trágyával, s a szemtelen legyekkel. Eszembe jut a koszos körmű nénike is, aki a megfáradt vándor elé toppan, kezében kockás törlővel letakart tányér, ami palacsintát rejt. S tudja mindenki nyelvén a palacsinta szót. :) Megkínált kedvesen, s miután jóízűen (a koszos körme ellenére) elfogyasztottuk, akkor szólt, hogy: donativo. A kis cseles! :) Naiv vándortársam azt gondolta, hogy csupán kedvességből…. 1 euró nem volt neki elég, mivel ketten voltunk, „kimutogatta” magának a második eurót is. Remek üzletasszony! :) Szeretném újra látni a boldog arcokat Santiago de Compostellában, akik azt sugározzák, hogy: MEGCSINÁLTUK! 800 km azért nem semmi. Én már csak tudom. Azért indultam el az úton, mert ez adott nekem bizonyosságot arról, hogy minden fejben dől el. Eddig ebben nem hittem. Hiába döntöttem el pl. hogy sikerülni fog a vizsga. Ehhez tartozik egy bepisilős sztori. Nem emlékszem már, hogy milyen vizsga volt. Szőke (nem ez a neve) Annával együtt vizsgáztunk. Én elégtelent kaptam. Mondtam neki, hogy én reggel fejben eldöntöttem, hogy sikerülni fog a vizsga. Ő meg kibökte, hogy azért nem ártott volna, ha tanulok is egy kicsit. Ott és akkor annyira vicces volt a párbeszéd, hogy bepisiltem a röhögéstől. Szeretném újra látni a naplementét, amikor is az Atlanti-óceánba bukik bele.

A felkészülés hosszadalmas volt. Nem tudom, hogy az a hölgy, aki pénteken felállt az íróasztalától és szerdán elindult hogyan csinálta. Tény, hogy meg lehet csinálni, be lehet vásárolni péntek este, a repjegyet is meg lehet venni pénteken szerdára, csak akkor egy kicsit drágább. :) Az elhatározás nem elegendő. Tájékozódni kell. Legközelebb már tudom okosban csinálni. Tudom, hogy mi, amire abszolút nincs szükség, mi az, amire szükség lehetett volna, de még sem kellett, mi az, ami elengedhetetlen, s mi az, ami elengedhető. :) Már elhiszem, hogy elég mindenből valóban 100 ml, mert ha elfogy, s nem akarok venni, akkor is lesz valahol valami, mert valaki mindig otthagy valahol valamit. S, ha nagyon spórolósra akarom venni, akkor a reggelit és a vacsit is meg tudom oldani más otthagyott alapanyagaiból.

Szóval, elhatároztam, közzé tettem, akadt egy társam is, elindultunk, megcsináltuk, boldogok voltunk, most pedig büszkék vagyunk. Jó volt vele, de kipróbálom nélküle is. Rengeteg tapasztalatot szereztünk mindketten (azt hiszem). Alkalmazkodás, türelem, tolerancia, empátia s dobálózhatnék még az idegenszavakkal. :) Átéltem az igazi vágyakozást valami után, s ez nem volt más, mint a friss tej. Nem is gondoltam, hogy ennyire fog hiányozni a friss tej. S ki kell hangsúlyoznom a FRISS szót. Tartós tejet lehet kapni mindenhol, de azt én nem szeretem. Annak van valami mellék/utóíze, ami miatt nem a kedvencem. Friss tejet csak a nagyvárosok nagy szupermarketjeiben lehet kapni. Egy egyszerű kis tienda ilyet nem tart. Utóbb megtudtam, hogy államilag van szabályozva, hogy mennyi friss tej lehet forgalomban. Felejthetetlen a pillanat, amikor végre hozzájutotta. Rábuktam, mint egy alkoholista a boros/sörös stb. üvegre. :) Ennek az lett a következménye, hogy félre nyeltem, s majdnem megfulladtam. Ebben a társam is segítségre volt, ugyanis a kortyolás pillanatában mondott valami vicceset, amin el kezdtem röhögni és egyben nyelni. Na, ezt nem kellett volna. :)Tanultunk technikai dolgokat, fejlesztettük a leleményességünket, avagy mire jó egy szárítókötél…, s sorolhatnám még :) Összességében „jó buli” volt, minden nehézsége ellenére. S igen, csak mi tudjuk majd, ha eszünkbe jut a „70 chicas az már sok” mondat. :) Edit! Szeretettel ajánlom neked a megemlékezés eme formáját. Köszönöm, hogy ott voltál, ha néha az agyamra is mentél! :) Én is tiédre….tudom! :)

Folyt.köv.

Ide most következne a blog. De még nincsenek az ujjaimban. Kis türelmet kérek...! :)

Az újságírás egyik gyöngyszeme! Headline: Halálra verhették…..  Majd következik a cikk: Mi  is beszámoltunk róla, hogy  kegyetlen módon végeztek egy magyar férfival az Egyesült Államokban. Ubert hívott magának Sz. Sándor, majd egy rossz autóba kopogtatott be. Olyan ütést kapott, hogy elesett, és beverte a fejét a járdába. Sándort olyan szerencsétlenül érte az ütés, hogy azonnal életét vesztette. Támadója elmenekült a helyszínről, ám a rendőröknek így is sikerült megtalálniuk.

Ha ezt tanítják az újságírói iskolában, nagy baj van. Ha meg csak bárki lehet csak úgy, firkász, aki újságírónak nevezi magát, akkor még nagyobb baj van!

Keressétek a hibát! A helyes megfejtők között kisorsolunk egy torták by Fanny Valastro. :)

Pár hete voltunk a szomszédban. Állatkert és dínópark Kassán.

Nagyon tetszett! :) Ha tudom, hogy ilyen (1 napos program), akkor piknikkosárral indulok el, s reggeltől tervezem estig. De! Valaki azt mondta, hogy nem nagy szám, én meg hittem neki. Nagyon szép környezetben van. Rálátni a hegyekre…Igényesen kialakítva az egész. Hatalmas kifutók az állatoknak, fóka show, ásatások (én magam áshatom ki a dínócsontvázat), 3 db mozi, kaja, pia, cigi, gyufa.A belépő ára is a barátságos kereten belül marad.  Ajánlom minden korosztálynak! Egy valami nem tetszett, de ez nem a parkkal kapcsolatos. A 3-as számú főúton haladván semmi perc alatt ráfutottam egy fizetős útra, ami kőkeményen 10 euróba került. Ha 10 km volt, akkor az lehet, hogy túlbecslés. Egyszerűen oda vitt az út. Nem mertem megkockáztatni a fizetés nélküli átszáguldást, mert a csajsziból kinéztem, hogy rám küldi a políciát.

Következő hétvégén Szilvásváradon voltunk. Nagyon régen jártam arra, azóta kinőtt a földből egy lovas stadion, nem tudom, hogy mi a szakszerű megnevezése. Tény és való, szépen néz ott ki! :) És ??????

Sétáltunk egy jót, szedtem bodzabogyót, főztem lekvárt.

Tegnap egy Budapest környéki tónál voltam. A tolarenciám ott fogyott el, s nem tudom, hogy feltölthető-e újra? :) Szép környezet, tiszta tó, kiépített infrastruktúra, megfelelő szolgáltatások, amik sajnos végesek. De, aki korán kel…..  A belépő kicsit borsos. 2000 Ft, gyerekjegy 1500 Ft, parkolás 500 Ft. Ha valaki csúszdázni (is) szeretne, akkor az 4000 Ft/fő. Elmegy papa, mama és a gyerekek, s ott tarunk, hogy 16.500 Ft, s még ennyi pénzért csak bementek. Van homokozó a gyerekeknek, játszótér, árnyék, ott sekélyebb a víz. Mivel én is gyerekkel voltam, így azt a zónát választottuk. Annyit mondok, nem kellett volna! Van az a mondás, hogy mindennek megvan az ideje. Igen! 25 évesen volt ideje annak, hogy szüljek, s hogy 50 évesen már felnőtt gyerekeim legyenek. El nem tudnám képzelni, hogy egy 10 éves gyereket kelljen pátyolgatni. Egy 9 évessel voltam, aki kiborított eléggé. :) De nem ő volt a legrosszabb, hanem a kisebbek. Én tudom, hogy a strand az azért van, hogy a gyerekek élvezzék a vizet és pocsoljanak, de, hogy folyamatosan idegeneket (engem vizezzenek), azért az túlzás. Sokan voltak a sekély részen, mert sok volt a kisgyerek, megérkeztünk, egy pici fa alatt találtunk helyet, körülöttünk senki. Majd lassan, de biztosan gyülekeztek az emberek körénk. Nem értem, hogy annyi esze nincs másoknak, hogy ne üljön bele a már ott lévő szájába. nyugodtan lepakoltak 3 cm-re tőlünk. Ok! Nem szabad finnyáskodni. De, amikor előkerültek a cigaretták is, s a szél már csak olyan, hogy szépre (rám :)) fújja a füstöt, na akkor ütni tudnék. Bementem a kiskorúval a vízbe, hogy tudjon kivel játszani. Rikárdó meg Kiara szépen locsi-pocsiztak mellettünk, arrébb mentem. Valami titkos sodrás sodorta őket utánam. Akármeddig mentem arrébb, 1-2 perc múlva már megint mellettem voltam. Egyébként nagyon magas volt az egy főre eső Rikárdók száma. Azon gondolkoztam, hogy a sok büdös c….nak, honnan a fenéből van erre pénze. Volt egy társaság, legalább 25 fő együtt. Na, ne tudjátok meg! S kitaláljátok, hogy hová táboroztak le? Undorító, csüngő hasú, szőrös, koszos lábkörmű (ugye nem tudtam nem észrevenni), kopasz, gyűrött tarkójú, fogatlan banda. S a gyereklányok se voltak különbek. Meg is örökítettem őket, mert ilyen szép példányait az emberiségnek ritkán látni. De lépjek ezen túl! Volt hangulatos kávézó, nem volt kivel beülnöm. Éhes csak a kiskorú volt, így elfogyasztotta a harmadik ugyanolyan ebédjét, mert az előző két nap is csak azt evett. Csirkemell, sült krumpli, kecsap. Komoly fantáziával rendelkezik a kölyök. De haladás, hogy meggondolta magát, s nem palacsintát kért! :) Aztán később kért olyan spirálos krumplit. 500 Ft/db. Ok! 1 db krumplicska. Ez mi, ha nem üzlet? Miután halálra sózta, ideadta a kiscsaj a krumplit, „oszt” csá! Kísérletet sem tett arra, hogy blokkot vagy akármit adjon. S, mikor ezt szóvá tettem, meg azt, hogy hozom a NAV-os igazolványomat….nos, ez sem hatotta meg. S, mivel agyon sózta, a gyerek meg sem ette az 500 Ft-os csemegét. Sajnos barnulni nem barnultam, viszont remekül megégtem. Nem tudom, hogy miért, de vicces módon, foltokban tudok megégni.

Azzal szórakoztam, hogy az embereket nézegettem. Nem láttam egyetlen egy igazán csinos lányt sem és fiút/nőt és férfit sem. A narancsbőr az szériafelszerelés. Nagyon sok a túlsúlyos ember, meg gyerek is. S ne értsetek félre, ez nem kritika, ez megfigyelés. Én is dagi vagyok, de majd Spanyolország ledolgozza rólam! :) Aztán ott vannak a tetkót. 50, de inkább 60+-os nőn remekül néz ki. Valamikor jó ötletnek tűnt. Épp úgy, mint a 40 vagy 50+-os nőn a "ribancrendszám", s akkor meg sem említem a dagadt nőket, a hatalmas, színes tetkókkal. Az a lényeg, hogy nekik tessen! S az ábra szerint nekik tetszik! :) Icc nat máj biznisz. :)

Egyébként a visszaszámlálás megkezdődött! :) 17 nap van hátra, s indul a mandula! Az útitársam nagyon találékonyan fejezte ki magát: most tartok ott, hogy megvan minden, aminek a fele sem kell. :) Hát jó lenne, ha nem kellene pl. esőkabát, vízhólyag tapasz, fájdalomcsillapító és izomlazító. :) Nagyon várom már! Minden gondolatom az ÚT! Ügyesek leszünk, megcsináljuk mindenféle bonyodalom és probléma nélkül. Alaposan rákészültem, az mellékes csak, hogy mindenem fáj, ami egy gyalogláshoz szükséges. Hát persze, hogy a lábaimról van szó! :)

Íme a bizonyíték arra, hogyan "készülnek" a facsemeték. :)

Rég voltam itt. Beteg voltam... Annyi minden gyűlt össze a fejemben, nem is tudom, hogy hol kezdjem. :)

Kezdem azzal, hogy megvolt a főpróba előtti próba. Vasárnap a hátamra kaptam a 10 kg-os hátizsákot, s felsétáltam Fehérkőlápára.

Sajnos, az időjárás közbe szólt, így csak 2 órás volt a túra. De ez a 2 óra meg sem kottyant, szóval mit nekem a napi 26 km! :) Gyakorlatilag mindent beletettem a hátizsákba, még férne is bele, de azt hiszem ez elég lesz. Lassan kezdődik a visszaszámlálás, s indul a tortúra. :) Jó lesz! Megcsináljuk!!!

5. hete köhögök és fáj a torkom. A szokásos módon kezdődött. Torokfájás, láz, rossz közérzet, száraz, majd hurutos köhögés. Elmentem a dokihoz, belenézett a torkomba, s felírt egy antibiotikumot. Semmit nem mondott, én meg nem voltam kérdezős kedvemben. Beszedtem a gyógyszert, nem változott semmi. Egy hétig nyomtam az ágyat. Következő héten be kellett feküdnöm a kórházba. Egy olyan kórházba, ahol nincs fül-orr-gégészeti osztály, így a konzílium kizárva. S mivel kórházi állományban voltam, így nem mehettem el más orvoshoz. Ez még egy hétig így volt. Közben beszedtem egy másik hatóanyagú antibiotikumot, de az sem használt. Múlt csütörtökön kijöttem a kórházból, hazamentem, bekunyiztam magam péntek reggelre a fülészetre. Egyébként 2 hetes az előjegyzés. A doktornéni belenézett az orromba, a fülembe, s amivel az orromat nézte, megfordította, lenyomta a nyelvemet, s ennyi volt a torok vizsgálata. Elküldött rtg-re, nincs orrmelléküreg probléma, nincs semmi probléma, menjek pulmonológiára. Ügyes voltam, oda is bekunyiztam magam, s még előtte a háziorvoshoz is elrohantam, remélem nem kapok Szombathelyről levelet! :) Csináltak mellkas rtg-t, légzésfunkciót. A délelőtt folyamán bejutottam a tüdőgyógyászhoz, aki egy 70, de lehet, hogy 80 pluszos doki volt. Belépek, majd ő: minek van itt maga? Nincs tüdőgyulladása. Meg nem vizsgált, meg nem hallgatta a mellkasom hangjait. :) Oké, én elhiszem, hogy az rtg. kép alapján megállapította, de akkor is. Allergiám van, menjek allergológushoz. X. főorvosnőhöz menjek, ő majd meggyógyít. X. főorvosnőhöz október 8-ra kaptam időpontot. S addig köhögjek? Az asszisztens válasza: igen. Remek! Megjegyezni kívánom, hogy kb. 2 hónapja voltam allergia vizsgálaton, nem vagyok allergiás elég sok mindenre. Persze azóta kialakulhatott... Kialakulhatott?

Mondjátok már meg, a szomszéd mi a lófittyet kopogtat 30 perce? Kezd idegesíteni.

Hétfőtől dolgozom újra. Még mindig köhögök, s a torkom is fáj. Az asztalomat beborították a papírok, még ma sem jutottam a végére. Csak pakolom mindet a helyére, de érdemi munkát még nem tudtam végezni.

Míg írom a blogot, dr. Csernust hallgatom. Jó, hogy soha nem fizettem még azért, hogy valami előadására elmenjek. Én ügyes vagyok, tudok kétfelé is figyelni. Tök unalmas az előadásmódja, elaludnék. S semmi okosságot nem mondott még.

Érdeklődtem egy 9 éves kislánynál, hogy milyen a sulis tábor, ahol most a napjait tölti. Azt mondja: unalmas. Közben, miközben nekem válaszolt, a telefonját basztatta. Kérdeztem tőle: ugye a táborban nincs nálad a telefon? Erre ő: de. Én: miért? Erre az okos anyja (azt hittem, hogy felrúgom): mit csináljanak, ha rossz idő van? A qrva életbe! 9 éves kölykök ülnek egymás mellett, s mindegyik a telefonját basztatja, ahelyett, hogy JÁTSZANÁNAK. Milyen sivár gyerekkora van a mai gyerekeknek. Akiknek van pénze, azokat eljutnak ide-oda, megkapnak ezt azt, de az igazi élmények kimaradnak az életükből. Számháború, tábortűz melletti gitározás énekléssel egybe kötve, s így tovább. Nincs fantáziájuk a játékhoz. Ez szerintem nagyon szomorú. Erre valaki azt mondta, hogy ez a XXI. század. De ne legyen ez!

Na, kikapcsolom Csernust, mert már idegesít. Kerestem egy kis ABBA-t. :) Láttátok a 2. Mamma Miát? Szerintem nem volt olyan jó, mint az első rész. De ez ugye így szokott lenni. Vétettek benne pár hibát... Azért meg fogom nézni, ahányszor csak adják majd. :) Ez az a film.... Csodálom, hogy Cher még tud beszélni.

Ma a kezembe akadt egy ítélet, amiben le van írva, hogy az öregségi nyugdíj minimuma 28.500 Ft. Ezt tudtam, de most megint mellbe vágott. S mennyi ember él valóban ennyi pénzből??!!! A T. OGY meg megszavazta magának a 200.000 Ft-os fizuemelést, bajuszkának meg a 700.000 Ft-os emelést. Ez szép! Meddig megy ez majd még így?

Hétfő reggel, 7.15 perc. Három fő, rendesen felöltözött, tiszta cigánycsávó ül a villamosmegállóban egy padon. Barackot esznek, a magok a földön landolnak. Kezükben egy üveg bor, gyanítom az a reggeli. A takaró fólia már a földön. Kíváncsi vagyok, hogy a dugó, hogy fog ki/be kerülni az üvegből/üvegbe. Kérdezem én: otthon is maguk alá dobálják a szemetet?

Csütörtök reggel, 7.15 perc. A három fő, már 6 fő. Már nem tiszták, már részegek reggel, már bulikáznak ugyan ott. Hozzájuk csapódott 3 fő hajléktalan, ebből 2 fő nő. Nekik van műanyag poharuk, abból isszák a reggeli borocskát. Mennyivel kulturáltabb! Három nap alatt leamortizálódott a hétfőn még normálisan kinéző ember. S csinálják a fesztivált a megállóban. Látom az embereken, hogy tartanak tőlük. Kíváncsi vagyok, hogy hallok-e majd valamiféle atrocitásról. Lesz-e garázdaság a borozásból...

Valamelyik nap hatalmas zuhi volt, felszálltam az első villamosra. Majdnem 2 órán keresztül "utaztam" rajta, mert az eső csak szakadt és szakadt. Ez egy olyan villamos, ami kimegy a világból. Sosem jártam még a Kamaraerdőn. Hatalmas lakópark épül a közelében. Olyan közel vannak egymáshoz a házak, hogy az erkélyen aztán nem lehet magánéletet élni. :) Azon gondolkodom, hogy ki fog ott lakást venni. 2 év múlva majd újra elvillamosozok, s megnézem, addigra biztosan elkelnek.

Folytatódnak a kávéházi túrák....

Megtaláltam a tutit, így nem adtam fel a reményt! :)

Nekünk, mint rendes családnak, van mindenféle biztosításunk. A biztosítás kell! Szükséges rossz, de kell. Murphy egyébként itt is megmutatta magát. Soha nem megyek külföldre biztosítás nélkül. Egy szombat délelőtt elindultunk síelni a „szomszédba”. Majd kötünk biztosítást a CORA-ban, a postán, úgy is útba esik. Igen ám, de a posta nem volt nyitva. Sebaj, mi bajunk lehet?! Mónika nyilván elesett, nyilván szakadtak a szalagjai, s mivel nem volt biztosítás, így nem fordult orvoshoz. S mivel Mónika rendes lány, nem akarta elrontani a társai szórakozását…, így 2 napig feküdt a szállodai szobában, s hóval jegelte a térdét. 3. nap jutott el az orvoshoz, de szerencsére nem rontott a helyzeten a halogatás, mert a műtétet csak 6 hónap múlva végezték el. De a lényeg! Ha már van biztosítás, akkor szerzek egy kis pénzt a meggyszedő menyecskének. Első biztosítás a telefon mellé jár. Nem jár, mert fizetek érte…van. Felhívom az aktuális biztosítót. Kérdés: mennyi biztosítási díjat fizetnek havonta? Csak annyit? Az nem térít csonttörés esetén.  Ok! Keresem a másik biztosító telefonszámát a neten, amikor is szembe jön velem, hogy: Utasbiztosítás garantált ajándékokkal… Kössön x csomagot 10.000 Ft felett, s xx napozócsomagot és gépjármű asszisztencia csomagot kaphat. Tisztelt Bíróság! Ez számomra nem világos. Ha garantált ajándék, akkor hogy kerül feltételes módba a „kap” ige???

Kíváncsi voltam az ajánlatra. Beírtam, hogy hová utazunk, mivel, mikor, hányan. Az ajánlatok: 15.000, 20.000, 26.500 Ft. Természetesen ??? napozócsomagot csak a legdrágább ajánlat esetén kaphat a tisztelt, leendő ügyfél. Ez számomra annyira szánalmas! Megnéztem a termékek árát. Mindegyik napcucc 2000 Ft alatt van. Megboldogult fiatalkoromban dolgoztam ennek a cégnek. Kvázi családi vállalkozás, teljesen ismeretlen termékkel szeretett volna betörni a piacra. Adtak 2 hónap „próbaidőt”. Nyilván nem hoztam a várt eredményt, 2 hónap alatt nem lehet egy ismeretlen, reklám nélküli terméket ráerőltetni a gyógyszertárakra….szerintem. A 3. hónapban, talán már mosolyogva fogadtak volna. Nem biztos, de nem volt 3. hónap! :) Mesélhetnék a patikalátogatói élményeimről is. :) Szóval, úgy képzelem el, hogy ezek mindent latba vetve megállapodtak a biztosítóval, hogy adnak ingyen terméket (csak ismerjék már meg végre az emberek). Erre a biztosító szarakodik, s csak akkor ad, ha a legdrágábbat veszed. De, még akkor is feltételei vannak. Nem tudom, mert nem mentem tovább. Egy biztosító, aki ha nincs semmi (tűzkár, vízkár, oszkár), igen csak hatalmas profittal dolgozik, mert az esetek nagy többségében, szerencsére senkivel nem történik semmi, így a befizetett pénzért senki nem tett semmit. S, most akkor felhívom a biztosítót, hogy a csonttörés náluk ér-e valamit.

S megint az a qrva hátizsák. Tegnap óta nagyon fáj a vállam, a felkarom. Gyakorlatilag nem bírom felemelni a kezem, s csak úgy alapból is hasogat a fájdalom. Erre ma egy barom, nem tudom, hogy mit csinált, mert háttal álltam neki… egyszer csak egy hatalmas ütés a karomra a kibaszott hátizsákjával. Feljajdultam, mert nagyon fájt, de az észre sem vette, legalább is annyit sem mondott, hogy bocsi.

Headline: Vajna Tímea rajongói gratuláltak neki… MI VAN? Valamiről lemaradtam? Vajna Tímeának vannak rajongói? Ki a picsa az a Vajna Tímea? Valami híres színésznő? Popsztár? Író? Forradalmár? R A  J O N G Ó I!!!!!!! Az agyam eldobom, komolyan! „Sajnos”, azt nem tudom, hogy mihez gratuláltak neki, mert nem olvastam el a cikket.

Napi kávézó: Cafe Flore. A kávézó nagyon bájos, olyan franciás. Nem véletlenül, a tulajdonosnő imádja Párizst, s mindent, ami francia. Szép a milye? Ezt most nem tudom megfogalmazni, a kép magáért beszél. :)

S ebben ki is merültek a pozitívumok. Középen van, így 2 oldalról pöfögnek a kocsik az ember képébe. Az árfekvés kicsit drága (elvégre Budán vagyunk). A jeges kávénak nevezett ital felejthető, a kiszolgálás pedig még jobban.

Előző kávézó: Hattyúház Café. Ez egy nagyon népszerű vendéglátóipari egység. Reggel tömeg, este tömeg, napközben is sok ember. Van kaja, pia, cigi és gyufa. Az autók itt is pöfögnek 2 oldalról, de akit zavar, ne üljön oda! :) Annak ellenére, hogy ki van téve több helyre is, hogy tilos a dohányzás, elvégre ez egy irodaház bejárata, sokan nem foglalkoznak vele. Kijön a takcsaj (egyenruha volt rajta) az épületből, leül a kávézóban, de nem fogyaszt, csak elszívja a cigijét. A füstöt természetesen az én arcomba fújja a szél, elvégre, szépre megy a füst. :) Tegnap újfent rájöttem, hogy engem elmondhatatlan módon zavar a cigifüst. Nem tudok úgy ülni egy nyilvános helyen, hogy ott ne cigizzenek körbe. S még a dohányosok vannak felháborodva, hogy diszkriminálják őket. S, mi van a nem dohányosokkal? Nem az van, hogy én szívom az ő füstjüket? S gyakorlatilag mindenhol. A hajléktalanok rágyújtanak az aluljáróban is (mert nekik szabad. Szabad?), az emberek a buszmegállókban, a kocsmákban, aki megy előttem, ha nem előzöm le, akkor biztosan szívhatom a füstjét, itt a kórházak előtt az alig élők is, s sorolhatnám még.

Miért van az, hogy 50 év alatt lassan elfogyott belőlem minden tolerancia? A járdán rám csenget a biciklis. Értitek, a JÁRDÁN! S szeretnék mindenkit megnyugtatni, nem a járdára festett kerékpárúton sétálgattam éppen. Ha nincs bennem az a bizonyos gát, ott és akkor fellököm. De komolyan!

Voltam moziban a hétvégén. Túl szexi lány. Egynek elment. A történet alapja egy nem szép, de csinos nő, aki nem egy modell alkat, de fogyibugyiban kifejezetten csinos. S mivel a társadalmi elvárások mások, így nem tud érvényesülni, mert nem „ropilány” . Aztán bevágja a fejét, onnantól szépnek/csinosnak látja magát, így előjön belőle a valódi énje. Aztán innentől nagyon nem valósághű a dolog (szerintem). Az, hogy ő másnak látja magát, s magabiztossá vált, nem belépőjegy a modellek világába. Szóval, szerintem ilyen dolog nem történhet meg, mint, ami a filmben megtörtént. De, hát azért film! :)  Egyébként meg sokat gondolkoztam és filozofálgattam nőkkel, férfiakkal arról a témáról, hogy: időről időre bedobnak olyan statisztikákat, hogy a férfiak (kivéve, aki nem) igen is azt szeretik, ha van egy nőn mit fogni. Kérdem én: akkor a divatbemutatókon a modellek miért csontkollekciók? Miért próbálnak meg minden terméket csinos/sovány nőkkel eladni? Tudom persze, hogy a divatdiktátorok kreációi csak a soványakon mutatnak jól. De pl. futkos itt Budapesten egy furgon, valami sajtos cég vagy tészta, nem emlékszem. Egy csinos, meztelen csaj van „beöltöztetve” sajttal/tésztával, de lehet, hogy zöldséggel. Kérdés 1: Ha egy szép arcú, de dagi csak feküdne a kocsin, akkor mi történne? Kérdés 2: valaki azért veszi esetleg az a terméket, mert egy csini csaj reklámozza?

S akkor a divatdiktátorokról eszembe jutott valami. Vagy a Spektrumon, vagy a NatGeon van/volt egy sorozat: Diktátorok kézikönyve. Ajánlom, érdekes.  Nagyjából, mindegyik azt az utat járta be. Ugyan azt, ugyan úgy csinálta, de egyszer csak véget ért az uralma, véget ért a hatalma…. Csak szólok! :)

Ez a Murphy, akiről még mindig nem tudom, hogy ki volt...nos, a megfigyeléseivel mindennap szembesülök. Ma ebédidőben haza kellett jönnöm, mert nagyon fájt a fejem, gondoltam, picit lepihenek. Van ugye a fal köztem és a szomszéd között. Ahol az én "hálószobám" van :), ott az ő konyhája. Nem tudom, hogy mi a francot csinált délben, de folyamatosan kopácsolt és kapargatott valamit. Mondanom se kell, az alvásból nem lett semmi, így maradt a fejfájás. 

Ahol dolgozom, mindig üldögélt egy bácsi, aki koldult. Beszéltem vele, akartam neki munkát adni. Nem az a koszos, hajléktalan, alkoholista büdös ember. Munkát sajnos nem kapott, de tisztességgel jött mindennap, s üldögélt. Biztosan csurrant-cseppent neki, különben nem jött volna. Egyszer csak egy fiatal, koszos, büdös, alkoholista csávó elfoglalta a helyét. Az új csávó egy gyönyörű kutyával üldögél ott. A kutya biztosan kap kaját, mert nagyon jól táplált, fényes szőrű szép kutya. Lényeg, a pasi kitúrta a bácsikát a helyéről. Párszor láttam a bácsikát a másik oldalon, de régóta nem. Vajon mi lehet vele?

A cigányok elárasztották Budapestet a levendulával. Úton-útfélen árulják. Kíváncsi lennék, hogy honnan szedik. nyilván esténként a parkokból. Érdekes módon, hozzájuk nem sétálnak oda a NAV-osok. Vagy, ha oda is sétálnak, nem nagyon hallunk róla.

Napi kávézó: Ma egy pasival voltam, kedvezni akartam neki, tudom, hogy szereti a focit. Nem volt könnyű helyet találni. Vagy hely nem volt, vagy ezerrel cigiztek a körülöttem lévők, vagy nem volt tv stb. Amit ajánlottam (Westend szurkolói terasz), az neki nem volt jó, meleg van alapon... A vége az lett, hogy kikötöttünk a Váci utcán. Trebien nevezetű akármi. Van kaja, pia, cigi, gyufa.... Volt tv lehalkítva, de előtte már mászkáltunk majdnem egy órát. Váci utca, tehát drága. Oké, hogy drága, de ha drága, akkor legalább az étel, ital legyen finom. Limonádét kértem, 3 dl 600 Ft.

A mellékelt fotón az látható. Mondanom se kell, valami vacak, citromot nem látott citromléből. :(  Nem is értem a külföldieket. Hömpölyög a tömeg. Igazán látnivaló ott nincs, ha csak nem számoljuk ide az üzleteket. A külföldi árakhoz viszonyítva nem drága, de az átlagmagyarjózsi pénztárcájához képest az. A vendéglátás szégyene volt az a limonádé. Komolyan mondom, ha egyedül lettem volna, elő jött volna belőlem a kritikus vásárló, s nem fizettem volna ki. Még lehet, hogy az igazolványomat is elő kaptam volna, aminek láttán megijetdek volna. :)