A nagy nap előtti éjszakánkat a Gite Compostella nevű szálláson töltöttük. Ezt előre foglaltam a bookingon, biztos, ami biztos alapon. A ház mellett ezerrel húztak el a kamionok, kicsit félelmetes volt. Reméltem, hogy nem véti el egyik sem a kanyart. :) Nagyon egyszerű volt a szállás, már itt ki kellett mindent pakolni a hátizsákból, mert ágynemű nem volt. Reggelit 5 euróért kaptunk, ami állt 2 db croissant-ból, talán volt vaj, lekvár, s valami méreg keserű, számomra ihatatlan kávé. A tulaj nagyon büszke volt baszk mivoltára, s boldog volt, hogy végre magyar zarándokokat is beterelt hozzájuk a valami/valaki. :)

Röhögés itt is volt, Edit kipróbálta a fejlámpát.

Reggeli után, felcuccolva elindultunk. Azt ugyan akkor még nem tudtuk, hogy merre van az út, de megkérdeztük az angolul nem tudó, francia takarítónőtől. Ő "megkérdezte", pontosabban elmutogatta, hogy a könnyebb vagy a nehezebb utat szeretnék. Egyértelműen a nehezebbet választottuk. Előrejelzésként: MEGÉRTE! :)

Az indulás pillanata. Még a botomat se tudtam kihúzni. :) Egyébként a bot jó szolgálatot tett itt-ott, de ha aszfalton kellett menni, akkor nekem kifejezetten zavaró volt. Látszik a képen, hogy kapásból 1-el több dolog (hátizsák elől) :) van nálam, mint ami célszerű. 

Elindultunk a tudatlanság boldogságával.S, hogy mi az, amit nem tudtunk? Sok minden! :) Tudtuk, hogy 26 km, tudtunk, hogy 1500 méter magasra kell felmenni, de semmi egyebet nem tudtunk. Nem tudtuk, hogy 6 km múlva lesz egy bár, s utána semmi.

Az első és utolsó lehetőség evésre, ivásra, wc használatára, alvásra. Voltak olyanok, akik itt be is fejezték az első napot. :) Kellemes kilátóhely, gyönyörű látvánnyal.

Azt sem tudtuk, hogy mivel mi voltunk a leglassabbak (miattam), így mindenki lehagy majd minket, s ránk sötétedik az erdőben de úgy, hogy még nem láttuk a "fényt az alagút" végén. Ez a nap volt az, amikor átkeltünk a Pireneusokon. Gyönyörű hegyek között sétálgattunk. A zarándokokon kívül jelentős szarvasmarha, kecske és juhállomány volt fellelhető az út mentén. A mai napig nem tudom, hogy egyes állatok miért voltak zöld festékkel összekenve. Nyilván egy megkülönböztető jelzés volt. :) Nem tudom, hogy tegyek-e ide képeket, mert mint az ábra mutatja, egyszer csak eltűnnek.

Az első rögtönzött önkiszolgáló büfé. De ez még túl korai szerintem, ez pár száz méterre voltunk csak SJJP-tól.

 Meseszép kilátás mindenfelé.

Hogy tudd, hová is tartasz! :)

 Fekete bárányok már pedig vannak! :)

Ja, pacik is voltak, el is felejtettem. :) Illetve, kisütött a nap, s beindult a ruhaszárító üzemmód. 

S a már említett bocik. Itt még csak mutatóban, bezzeg Galícia! :)

Ezen az útszakaszon még kiegyenlített volt a gyaloglás. Lehagyott minket mindenki, aztán lehagytuk őket mi, majd megint lehagytak, majd megint mi hagytuk le a többieket, de a végére egyedül maradtunk. Itt találkoztunk először Cathyvel és Bruce-al, akik akkor még csak egy "buen caminot" mondtak, a későbbiekben "szorosabbra fűztük a kapcsolatunkat." :) Itt találkoztunk először egy magányos, nagyon fekete bőrű hölggyel, akit aztán többször láttunk még az út során, s itt találkoztunk azzal a német házaspárral, akik nem átallottak magukkal hozni egy kávéfőzőt, s az út mellett frissíteni magukat a friss kávéval. A pasi még nagyon vidám volt az első napon, végig énekelt, kvázi múlatta az időt. :) Később is találkoztunk még velük, akkor már nem énekelt. 

 Az első halott emlékműve. Érdekes, hogy nem is gondoltam rá, hogy a zarándok út során meghalnak emberek. Pedig, ha belegondolok, 30 nap úton....ennek is természetesnek kell lennie. Ő volt Molly. 79 éves volt, s a csúcs előtt adta vissza a lelkét a teremtőjének. A képen látható csúcs az már az 1500 méter. Mondjuk nem is tudom, hogy hogy gondolta ő ezt 79 évesen....  Ezt a képet nem tudom idetenni, túl nagy. Pedig itt és most megemlékeztem volna ismeretlen Mollyról. Egyébként pedig megemlékeztem. :) A halottakról annyit, hogy minden napra jutott egy a világ minden földrészéről. Kathy Reichs-nek (dr. Csont megalkotója) van is egy olyan könyve, aminek az a címe, hogy: Minden napra egy halott.  Voltak kőre írt, de komolyabb emlékművek is.

Pl. a fiatal ,ázsiai biciklis fiú, aki valószínűleg esett egy nagyot vagy elütötte egy autó. Volt egy különösen megrázó számomra, bizonyos Liza El Paso-ból. Ő is még az elején halt meg, s valaki végig ment helyette az úton, s elhelyezett valami kis emléket több ponton. Neki valami olyasmi volt az első felirata, hogy: A camino itt véget ért. Ez nagyon megérintett engem, maga a kifejezés. 

 Innen még volt feljebb...

 Vicces volt, hogy úgy értünk át Spanyolországba, hogy ennek semmi jelét nem vettük észre. Valami kövek vannak ott, valahol. Na, mi ezeket nem láttuk. Zarándoktársam még határőröket is várt... :) A hegyek után szépséges erdők következtek. A hegymászás után csodás erdőkön haladtunk keresztül. A jobb oldalon mély szakadék tátongott, én meg kikolbászoltam szélre. Szegény Edit! Arra gondolt, ha én leszédülök onnan, akkor ő mit tesz. Nem emlékszem, hogy térerő volt-e, de esélyes, hogy nem. :) Azt se tudja, hogy hol vagyunk... De szerencsére, nem az volt megírva, hogy ott én a fáradt vánszorgás közepette lezúgjak a hegyről. :)

Ez az erdő egyszer csak sűrűsödött, már 19 óra volt (10 órája voltunk úton), s tényleg semmi jelét nem láttuk még a településnek. Elhaladt mellettünk helyi pár, s voltak képesek azt mondani, hogy: már nincs messze. :) Hát, messze volt! Legalább egy órát még gyalogoltunk. Nagyon fáradtak voltunk, hideg is volt. Edit elhagyta a napszemüvegét, s később nem átallott érte visszamenni. Én nem lettem volna képes. A szállást itt is előre lefoglaltam. Pihe-puha ágyikó, ez volt minden vágyunk. S meg is kaptuk. Tényleg nagyon kényelmes ágyak voltak. Forró zuhany, s rendes vacsora, értem ezalatt a főtt ételt. Leves, meg minden. Leültetek minket, mint a kerek asztal lovagjait egy kerek asztalhoz. :) Összekerültünk franciákkal és spanyolokkal. A franciák meglepő módon beszéltek spanyolul. Ennek azért van jelentősége, mert azon kívül, hogy megkérdezték a szokásos where are you from-ot, egyetlen szót nem szóltak hozzánk a továbbiakban. Mondhatnám, levegőnek néztek minket. Na, ez így nem volt túl értelmes. Mindenki beszélt spanyolul, ezért vagy nem ezért, minket kihagytak a társalgásból.:) Kísérletet sem tettek, hogy megkérdezzék, hogy: tú hablas espanol? Pedig én rávágtam volna, hogy sí. :) Ugyanis a felkészülésből kihagytam, hogy én bizony el kezdtem tanulni spanyolul. A dos huevos (2 tojás) remekül ment. :) De tényleg jó volt néhány alapszó és mondat és sokat tanultunk is a 39 nap alatt. A vacsi után már alig bírtunk felmászni (szó szerint) az emeletre. nagyon fájt a lábunk, s talán akkor egyszer használtam a masszázslabdát. Azt gondoltam, hogy reggel biztosan nem fogok tudni lábra állni. De nem így történt. Konkrétan a lábra állás nagyon fájdalmas és nehéz volt, de 6 lépés után már speedy Gonzales :)

Folyt. köv.